Csattanós emlékek (3.)

Egy tripla nulla története

A forradalom, vagyis, ahogy akkoriban állították, “ellenforradalom” elfojtása után az ajkai  szakmunkásképző  iskolában, ha döcögősen is, elkezdődött a tanítás. Az   Ajka és Vidéke Hitelszövetkezet  épületében lévő iskola egyik helyiségébe, ahol a “Nasik”, mondhatnám úgy is, hogy a “Csótányok”- mert hátuk mögött, fekete egyenruhájuk után így nevezték őket a gimisek -asztaliteniszeztek -, belépett Sz. K., a történelem tanár.

“Csattanós emlékek (3.)” bővebben

Csattanós emlékek: (1.)

Gurkin-gyerek és az első pofon

Ajkán, a Rákóczi utcában a Vass boltosék portája s a Hinger hentesék által emeltetett Krisztus kereszttel határolt terület valamikor, a negyvenes években egy tisztás volt. Rendre ott fociztunk a Gurkin-gyerek labdájával, aki nap mint nap behajtott a térre flancos kerékpárjával,  félkezében fogva a csodás bőrlabdáját, amit gyámapjától, a “Bauxit” orosz katonai parancsnokától kapott ajándékba.

“Csattanós emlékek: (1.)” bővebben

Küszike a nagyvilágban

Ott ahol a sötét Fekete-hegy összeölelkezik a Felső-erdő tölgyeseivel, pontosan ott, nem tévedés, ott a völgyben, szerényen csordogál egy patak. Valamikor sok víz folyt a patakmederben, malmokat hajtott, de mostanság szinte száraz lábbal átgázolhat rajta az ember. A patakmedernek mind a két oldalán füzek, égerek élnek, s amióta fogytán a víz, odamerészkedett egy akácfa, aki, – ezt halkan mondom, mert szégyelli – nem szeret lábat mosni, de mivel a szomját aszály idején könnyedén oltja, megtelepedett. Ennek a fának a vízmosta gyökerei között élnek Küszék.

“Küszike a nagyvilágban” bővebben

Mese a Cirmi cicáról, avagy,  egy „Buta Macska” története

A szomszéd Ida néninek volt egy gyönyörűséges fehér-ezüstszürke szőrű cicája. Cirmi a falusi, ünnepi délutánok csendjében mindig ott hancúrozott, szunyókált a kemencés-tűzhely magasának melegében, közben az egeres rétről álmodozott, s képzeletében az utcabeli kutyusokkal fogócskázott, s mezei egerekkel cicázott.

“Mese a Cirmi cicáról, avagy,  egy „Buta Macska” története” bővebben

A Hegyesdi várnagy …-unokái?

 

Látkép a várhegyről

A múltról, jelen időkre

Öreg, vörös kő síremlék előtt állok. Állok e síremléknél, és emlékezem. Anyámra is, aki halottak napján ugyanígy tett itt,  …állt és emlékezett.

– Nyugodjatok békében, Trézsi néni! – mondta többes számban, majd néhány szál virágot helyezett a kicsinyke halomra, a síremlék tövéhez, melyet már megkoptatott az idő s a fogyatkozó emlékezet.

–  Kié ez a sír?  – kérdeztem egykor anyámtól.

– Övé is volt a ház, melyben lakunk, egy távoli rokon – mondta, majd lutheránusként, volt katolikus módján, keresztet vetett.

– Jó, …gondolhattam.  Nem egy rokon pihen itt az ó-temetőben! – ennyiben maradtunk.

 

Gyermek voltam, nem nagyon érdekelt mélyebben a múlt.

Telt, az idő, s én, az akkor még gyerek, az „Esti fényben” c. családtörténeti írásomhoz már kutatni kezdtem az emlékeket. Anyám rég meghalt. Gyerekeim megnőttek. Unokáim lettek. Mi lesz, ha tőlem is kérdezik: – Papa, miért teszel e síremlékhez virágot? – A szokás rabja lettem – mondjam? …vagy  azt  – nem tudom ki az a Vörös Eszter, akinek porai felett már én is emlékezem? Elkezdtem kutatni a család féltve őrzött iratai között. Az okmányok és gyerekkori emlékek nyomán feltárult a Lipót-közi ház (malomhely) múltja.  Ekkor vetődött fel először bennem a kérdés: – Vörös Terézia a hegyesdi várkapitány egyik, … -unokája volt? … ha, Eszter néni rokonai vagyunk, mint ahogy édesanyánk  állította,  akkor  talán magam is utóda vagyok a  Vörös Bándnak!??

“A Hegyesdi várnagy …-unokái?” bővebben