A Kerek-erdő közepétől órajárásnyira, valahol az erdő szélén, volt egy takaros házikó. E háznak piros zsindelye, kicsi tornya, rácsos ablaka volt, melyen az ébredő Nap áttörte a fák lombozatát, be-be kukkantott a szobába, hogy bearanyozza erdészék ébredését. “Szundi a fekete fülhegyű, fehéres kutya” bővebben
Küszike a nagyvilágban
Ott ahol a sötét Fekete-hegy összeölelkezik a Felső-erdő tölgyeseivel, pontosan ott, nem tévedés, ott a völgyben, szerényen csordogál egy patak. Valamikor sok víz folyt a patakmederben, malmokat hajtott, de mostanság szinte száraz lábbal átgázolhat rajta az ember. A patakmedernek mind a két oldalán füzek, égerek élnek, s amióta fogytán a víz, odamerészkedett egy akácfa, aki, – ezt halkan mondom, mert szégyelli – nem szeret lábat mosni, de mivel a szomját aszály idején könnyedén oltja, megtelepedett. Ennek a fának a vízmosta gyökerei között élnek Küszék.
A csodakerékpár, avagy egy kerékpár csodája
Olyankor mondták az öregek: – “Veri az ördög a feleségét!”, – amikor süt a Nap és esik az eső. Akkor is ez esett meg amikor valami különös történt egy kerékpárral.
Mese a Cirmi cicáról, avagy, egy „Buta Macska” története
A szomszéd Ida néninek volt egy gyönyörűséges fehér-ezüstszürke szőrű cicája. Cirmi a falusi, ünnepi délutánok csendjében mindig ott hancúrozott, szunyókált a kemencés-tűzhely magasának melegében, közben az egeres rétről álmodozott, s képzeletében az utcabeli kutyusokkal fogócskázott, s mezei egerekkel cicázott.
“Mese a Cirmi cicáról, avagy, egy „Buta Macska” története” bővebben
Eső hívogató
Száll a dongó döngicsélve,
Elreppen a zöld mezőbe.
Zöld mezőről virágszálra
Unokámnak sóhajára.
Szól a cinke, nyitni kékje.
Nyitni kéne! Nyitni kéne!
Dalától hangos a vidék
Csurranjon hát meg az ég!
Kiált a rigó: – Halihó!
Gyereknek lenni csoda jó.
Esik az eső,megázunk,
Sok boldog embert találunk?
A család visszavár
Valahol túl a Dunán, de azért az Alpok égigérő hegyein innen, van egy hegyvonulat: a Dunántúli Középhegység. Amikor majd iskolába jársz, így fogja a tanító néni tanítani:A Dunántúli-középhegységet a Bakony, Vértes, Pilis, Gerecse és a Budai-hegyek alkotják.
HóEMBER mese
Valahol az Óperenciás tengeren innen, a Kárpát-medencében, élt egy kislány, aki már aprócska korában be-bekukkantott a betűvetés tudományába. Még ugyan fordítva írta a “Z” betűt – iskolába nem járt, így bocsánatos bűn -, amikor nagyapjának mesét írt.
Az öreg boldog volt, örömében a kisváros utcájának széltében-hosszában újságolta: – “Ez a lány a lelkem világát örökölte.” Abban reménykedett, ha majd lányunokája felnő, s nyomdokaiba lép, folytatja a mesélést, sok-sok örömet szerez a gyerekeknek, talán még felnőtteknek is. Az unoka meséje Hófiúról, Hóleányról szólt, akik egy téli délutánon találkoztak valahol, a távol messzeségben. Akik nyomban szerelmesek lettek egymásba, s boldogan éltek, amíg meg nem haltak. – Ekképpen gondolta a kislány, aki nem sejthette, hogy az élet ennél sokkal, de sokkal bonyolultabb. A nagyapa már sok mindent megtanult az életről, többek között azt is; – “Ha valaki nagyon óhajtja a boldogságot, az könnyen boldogtalanná válhat!” Az unoka meséjének elolvasása után gondolt egyet, tollat ragadott, írni kezdett.
Kíváncsiak vagytok, hogy mit rótt a papírra az öreg?
.. Figyeljetek!
Csökönyös csacsi
(Kép: Internet)
Kicsi csacsi nagyot kiált, … Íá!
Nem megyek én innen tovább.
Le is út, meg fel is út,
Indulj gyalog, tovább jutsz!
Kenyér sütés
(Kép: INTERNET)
Az én anyám korán felkelt,
Cipót sütni sosem restellt.
Begyújtott s kemencébe,
Fecskék az eresz alatt
Megjöttek fecskéink,
Csí-né, és Csí bácsi.
No és a családja :
Csóri, Ricsi, Rácsi.