Kategória: – Gyermekeknek –

Ott ahol a sötét Fekete-hegy összeölelkezik a Felső-erdő tölgyeseivel, pontosan ott, nem tévedés, ott a völgyben, szerényen csordogál egy patak. Valamikor sok víz folyt a patakmederben, malmokat hajtott, de mostanság szinte száraz lábbal átgázolhat rajta az ember. A patakmedernek mind a két oldalán füzek, égerek élnek, s amióta fogytán a víz, odamerészkedett egy akácfa, aki, – ezt halkan mondom, mert szégyelli – nem szeret lábat mosni, de mivel a szomját aszály idején könnyedén oltja, megtelepedett. Ennek a fának a vízmosta gyökerei között élnek Küszék.

“Küszike a nagyvilágban” bővebben

Olyankor mondták az öregek: – “Veri az ördög a feleségét!”, – amikor süt a Nap és esik az eső. Akkor is ez  esett meg amikor valami különös történt egy kerékpárral.

“A csodakerékpár, avagy egy kerékpár csodája” bővebben

A szomszéd Ida néninek volt egy gyönyörűséges fehér-ezüstszürke szőrű cicája. Cirmi a falusi, ünnepi délutánok csendjében mindig ott hancúrozott, szunyókált a kemencés-tűzhely magasának melegében, közben az egeres rétről álmodozott, s képzeletében az utcabeli kutyusokkal fogócskázott, s mezei egerekkel cicázott.

“Mese a Cirmi cicáról, avagy,  egy „Buta Macska” története” bővebben

Valahol túl a Dunán, de azért az Alpok égigérő hegyein innen, van egy hegyvonulat: a Dunántúli Középhegység. Amikor majd iskolába jársz, így fogja a tanító néni tanítani:A Dunántúli-középhegységet a Bakony, Vértes, Pilis, Gerecse és a Budai-hegyek alkotják.

“A család visszavár” bővebben

Valahol az Óperenciás tengeren innen, a Kárpát-medencében, élt egy kislány, aki már aprócska korában be-bekukkantott a betűvetés tudományába. Még ugyan fordítva írta a “Z” betűt – iskolába nem járt, így bocsánatos bűn -, amikor nagyapjának mesét írt.

Az öreg boldog volt, örömében a kisváros utcájának széltében-hosszában újságolta: – “Ez a lány a lelkem világát örökölte.” Abban reménykedett, ha majd lányunokája felnő, s nyomdokaiba lép, folytatja a mesélést, sok-sok örömet szerez a gyerekeknek, talán még felnőtteknek is. Az unoka meséje Hófiúról, Hóleányról szólt, akik egy téli délutánon találkoztak valahol, a távol messzeségben. Akik nyomban szerelmesek lettek egymásba, s boldogan éltek, amíg meg nem haltak. – Ekképpen gondolta a kislány, aki nem sejthette, hogy az élet ennél sokkal, de sokkal bonyolultabb. A nagyapa már sok mindent megtanult az életről, többek között azt is; – “Ha valaki nagyon óhajtja a boldogságot, az könnyen boldogtalanná válhat!” Az unoka meséjének elolvasása után gondolt egyet, tollat ragadott, írni kezdett.

Kíváncsiak vagytok, hogy mit rótt a papírra az öreg?

.. Figyeljetek!

“HóEMBER mese” bővebben