Fotó: Czeidl József
Egy ember, aki a magyar és lengyel szabadságért harcolt.
A Kerkápoly ősök az egykori Zala s Veszprém megyék temetőiben pihennek. Utódaik emlékeznek, s azon munkálkodnak, hogy megadják őseiknek az őket megillető végtisztességet.
Devecser régi temetőjének boltíves kapuján surranó őszi szél hallgatagon járkál a sírhalmok között. Az évszázados, sokat látott fák hajbókolva köszöntik az érkezőt. A kegyeleti csendben suttogva regélnek, miközben aranyló leveleket hintenek a város egykori polgárainak egyszerű, máskor családi gazdagságot is fitogtató sírhelyeire. Minden devecseri családnak megvan a múltja, keresztje, története itt, így a magyar történelmet alakító Kerkápoly családnak is.
Századnyi idő vasfogától koptatott síremlék mellett állok, s a szélringatta fák zenéjében Kerkai Kerkapoly Tivadarra, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc honvédszázadosára emlékezem.
„Apja a Deák Ferenci reform politikáját támogató Kerkapoly István, 1837-1848 között Zala vármegye alispánja, országgyűlési követe. Egyik fia, Kerkapoly Tivadar az 1848/49-es forradalom és szabadságharc honvédszázadosa, aki a Kálok-földjén, Kővágóörsön született 1829. június 26-án. Jogot tanult Pozsonyban, amikor kitört a forradalom, hírére öccsével Bécsbe sietettek, ahol fivérük, Kerkapoly Móric gárdatisztként szolgált. Mind a három fiú a magyar forradalom és szabadságharc szolgálatába szegődött, harcoltak Budavár ostrománál.”
Kerkapoly Tivadar vakmerőségéről volt híres – a krónikát írók s a mesélő kedvű, hiteles korrajzot író Eötvös Károly szerint – „13 nehéz csatában vett részt, 11 sebet kapott, Lengyelország szabadságáért csapatparancsnokként küzdött. Világos után, Aradról szabadulva a császáriakhoz sorozzák közlegénynek, tíz év kényszerszolgálat alatt őrmesterségig vitte, vagyontalanként tért haza. Rokonai, ismerősei segítségével kapott állást. Vámoson körjegyzőként dolgozott. Vadászat közben barátja kilőtte egyik szemét, a másikat olvasás tette tönkre. Idős korára majdnem teljesen vak lett. 1910-ben költözött lányához Devecserbe, ahol gyermekei és unokái körében nyugodt boldogságban 1911. december 13-án, 83 évesen fejezte be zaklatott életét” – tudósított temetéséről a korabeli sajtó.
Kővágóörsön beszélik, olvasom a Napló hasábjain is, hogy a ma élő Kerkapolyak azon fáradoznak, hogy rendbehozzák Kővágóörsön, a „Kálok-földjén” található családi kriptát, ahol majd az „ősi fészek” földjébe helyezve a földi maradványokat, megadják felmenőiknek az őket illető végtisztességet.
Devecser város ó-temetőjében a sírhalmokon szél kergeti az őszi leveleket, s talán vele libbenti majd örök időkre Kerkai Kerkapoly Tivadar honvédszázados síremlékéről is az elfeledés porát.