Az álom megvalósulni látszik

Ajka  – A Fekete István Irodalmi Társaság az elmúlt esztendő végén Felsőkövesden tartotta évzáró ülését. Egészalakos szobor az íróról.

A társaság elnöke, Horváth Tibor köszöntötte a megjelenteket, megköszönte Kostenszky Gábornak, a Gyömrői Fekete István Általános Iskola és Szakiskola igazgató-helyettesének a szívélyes, baráti fogadtatást, amiben az ülés résztvevőit részesítették, azt is, hogy vállalták 2017-ben az országos jelentőségű Kele Nap megrendezését. Megemlékeztek a szeptemberben elhunyt dr. Sánta Gábor  irodalomtörténész, tanárról, Fekete István életművének kutatójáról. Megjelentették Tamás László szerkesztésében Gáspár János: Fekete István sorsa című munkáját. A kötet a korábbi, hasonló című kiadványnak bővített, átdolgozott változata.

– „Gáspár János jelen könyve, mivel eddig nem publikált tényeket, dokumentumokat is tartalmaz, ezáltal mélyebben rávilágít az író életének részleteire, műveinek életrajzi hátterére.” – írta ajánlójában Horváth Tibor, az egyesület elnöke.

Az ülésen Vasi Miklósné hozzászólásában megemlítette, hogy 2016. április 23-án, a Füredi Kiskönyv Fesztiválon Mátrainé Mester Katalin, képviselve a társaságot, előadást tartott „Fekete István és az Öreg Sólyom, Láng Rudolf barátsága, levelezése címmel”. Részt vettek 2016. novemberben a mosonmagyaróvári Várhídon, Trischler Ferenc szobrászművész Fekete István író, óvári közgazdászról alkotott szobrának avató ünnepségén.

Annak az írónak szobrát avatták, aki a somogyi Göllén, 1900. január 25-én született, ajkai éveiben vált ismert íróvá, szerzett hírnevet írásaival. A Fekete István sorsa címmel megjelentetett kiadványukban közzétett késői életrajza részletének idézésével emlékezzünk rá! „…most már kenyerem javát megettem, írnivalóm nagy részét – talán – megírtam. Átéltem bennük újra, ami velem történt, de átéltem mindent, ami írásaimban történt: emberekkel, állatokkal, erdőkkel, mezőkkel, nappalokkal és éjszakákkal.

És ezek az írások: Én vagyok!”

Az egyesület régi tervei között szerepelt, hogy az írónak legyen Ajkán egész alakos szobra. Ez megvalósulni látszik. Dienes Attila szobrász fogja elkészíteni.

Hozzászólás:

hozzászólás