Kellei György és D. Nagy Imre
Ajka – Születésünkkor nem tudjuk, mi vár ránk. Cseperedünk, keressük helyünket, barátokat, társakat, akivel, akikkel lehetőleg a legoptimálisabb körülmények között élhetjük le rövidke életünket.
A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ szervezésében március huszonnegyedikén, a Templomdombon lévő Városi Múzeum épületében került sor D. Nagy Imre orvos, író, költő, publicista legújabb kötetének bemutatójára. Az est házigazdája Kellei György író, újságíró volt, aki nagy hozzáértéssel kérdezett úgy, hogy a nagy létszámú érdeklődő minél szélesebb körű ismereteket nyerjen a kötet alkotójáról és írásainak szereplőiről.
A szerző nem ismeretlen Ajkán, orvosként, érsebészként egy évtizeden át a helyi kórházban gyógyított. A Vendégségben címmel megjelentetett gyűjteményes kötetének lapjain megidézte a huszadik-, huszonegyedik század magyar irodalmának jeles képviselőit, barátokat, tanítómestereket, példaképeket, mindazokat, akik hatással voltak életére, irodalmi munkásságára. Az est folyamán néha csupán egy mondat erejéig megidéződött Ady Endre, Móricz Zsigmond, József Attila, Bertha Bulcsu, Csukás István, Kosztolányi Dezső, Kodolányi János, Gyurkovics Tibor, Hernádi Gyula, Kondor Béla, Nagy László, Szakonyi Károly, Váci Mihály, Végh Antal, Illyés Gyula, Elmer István. Más nemzetek nagyjai is, a német Thomas Mann, a lengyel Sienkiewich, a csecsen költők. A perzsa Omar Khajjámot esszében örökítette meg. A polihisztor László Gyuláról is szólt az emlékezés, Latinovics Zoltánról, Domján Editről. Neves hősei mellett felsorakoznak a kötetében azok az emberek, akikről legfeljebb a helytörténet írók emlékeznek egy-egy gondolattal. D. Nagy Imre számára ők legalább annyira fontosak, mint nagyjai: a rokon Ilonka néni és Gyula bácsi, a nagyvázsonyi szobafestő-barát, aki rettentő merészséggel mászta meg a templomtornyokat, s megszámlálhatatlan falnak adta meg a méltóságát. Ismerősünk lett Feri, aki udvari munkásként kezdte a Rókus Kórházban, később neves professzorok mellett műtősként fontos szerepet kapott. A postás Ilonka néni, Attila, a barát, no meg az első tanító néni, Petrovics Lajosné, aki legfeljebb sejtette, hogy áldozatos, türelmes munkájával olyan tudást ad tanítványai kezébe, mely minden későbbi tudományok alapjául szolgál. Ők mind megszépítették magunk és embertársaink életét.
Olvasva a kötetet, úgy vélem, legszebben egy kis hajdú-bihari faluról, Hencidáról és nagyanyjáról szól: „…ülök a vonat bőrpárnás ülésén, és a képzeletben kapaszkodom, a múltam elröppenő fátylaiba. Utánanyúlok az elfutó pillanatoknak, próbálom mellkasomhoz húzni a személyes múltat. Itt látom magam előtt kicsiny alakját. Tiszta kötényben, apró, langyos léptekkel siet az udvaron, vagy eteti a tyúkokat. Ő az apróbarázdás ujjaival minden nap csodát tesz. A falu, melyben lakott egykoron, az én szülőföldem is. Nincs benne semmi különös, nem nevezetes kastélyról, fürdőről, nincsen világhíres szülötte, emlékműve, szállodája. Ugyanolyan porosak utcái, mint sok ezer utca e hazában,… Mégis, híresebb nekem minden városnál, falunál, mert nyaranta poros utcáin járt az én nagyanyám… Vasárnaponként szép, tiszta, fekete felöltőt keres, és ünneplőbe öltözve megy az Isten házába… Álmában csakúgy boldog, mint ébren. A hogylétét firtató kérdésre mindig az a válasza, hogy – jobban vagyok, mint azt megérdemelhetném.”
A földi létünk, az élet egy nagy csoda, apró pillanatok összessége, csupán átmenet, szép vendégség a földön, ezért fontos, hogy tudatosan éljük meg minden pillanatát, lássuk meg a napok változatosságában annak szépségét. Ha felemeljük tekintetünket, meglátjuk felettünk Istent, akinek vendégei vagyunk, aki ismeri előre lépteinket, vágyainkat. Nélküle gyökértelenül lebegünk a térben.
„…Nincs tökéletesség. Az órák elszaladnak karikalábukon, mint a keszthelyi diákok, és itt marad az üres tér, tele hiánnyal, levegővel, ahol kikerüli a fákat a szél.” (Gyurkovics Tibor)
A két író barát jól eltársalgott egymással, a közönség tanulva, jól szórakozott a közel kétórás irodalom órán, még az sem számított, hogy a múzeumépület vastag falai között, a zsúfolt térben felforrósodott, ritkult a levegő, ettől legfeljebb jobban csúszott a könyvismertető után a Csordás-Fodor somlói pincészet által kóstolásra felkínált kettőezer-tizenötös évjáratú nedű.