Tisztelgés egy művész emléke előtt
A Nagy Emerencia Alkotóműhely képzőművészeinek egy csoportja: Ozorai Sándor, Kacziba Ferenc, Papp Béla, Ozorai Sándorné, Kotsy Gézáné, László Józsefné, Helyes Zoltán, Somogyi Tibor, Szücs Ferencné és aki tudósított: Sipos Ottó Tibor
Nagy Emerencia az Ajkai Képzőművészeti Egyesület tagjai közül többeket indított el az alkotói pályán. Emlékének adóztak a képzőművészek és egykori tanítvány. Amikor kiállítások paravánjain viszontláthatom alkotásait, ez a történet jut az eszembe, megidéződik előttem a törékeny asszony képe, akvarelljein ecsetvonásainak selymesen lágy lírája, s vállamon kezének érintése s szavai, melyekkel azt oktatta, mindenben van szép, mit ember alkotott ecsettel, vésővel, vagy kalapáccsal.
Kovátsné Nagy Emerencia festőművész rajz-, számtan-, mértantanárom volt az általános iskolában, így állíthatom, jól ismertem. Az ötvenes éveket írtuk, amikor egyik rajzóráján a szántást végző, boldog földművest kellett megfesteni. Kín-keservesen elkészült a művem, amikor az iskolapadban előttem ülő tanulótárs az aktuális papírrepülőjével a felszállást gyakorolva, lendítő kezével feldöntötte az ecsetes tálamat, s az őszi színekben pompázó elegytartalma a rajzlapomon landolt. Lett nagy riadalom. Már-már hozzáláttam volna a törlőkendővel a víz itatásához, amikor a tanárnő mellénk érkezett. Megállt. Látva, mire készülök, felemelte a kicsit rekedtes hangját. – A festményt ne! … Azt ne bántsa! … A padot törölje! …Végre valami maradandót alkotott!
Munkám gyümölcse természetesen nem vált maradandóvá, de a tanárnő emléke igen. Keze alatt nem váltam festőművésszé – nem az ő hibája -, ám megtanított síkban, térben látni, a művészeteket szeretni, s azt is, miként lehet a nehéz pillanatokban együtt érző, tanítványt bátorító embernek maradni. Az Ajkai Képzőművészeti Egyesület tagjai azzal adóznak emlékének, hogy felveszik a nevét, így alkotásaik a Nagy Emerencia Alkotóműhelyben készülnek.