A feudalista társadalomban az azonos foglalkozású iparosok érdekvédelmi szervezetekbe tömörültek. Ajkán a bognár Iparos Céh Egyesület 1800. január 10.-én jött létre.
A céheket irattal, céhlevéllel alapították. Az egyesülés határozta meg a mesterré válás feltételeit, ő látta el kézjegyével a díszes céhlevelet. A céhegyesülés okiratait, határozatait, pénzét, a céhládában őrizték. Ez a szervezet hierarchikus volt. Tagjaik között megkülönböztették a mestereket, a legényeket és az inasokat: A céh élén a céhmester állt. A céhes élet, az inas szegődtetésével kezdődött. Az inas- és segédidő kötelezően három év volt. Az apródesztendők leszolgálása után az inast fölszabadították, és legény lett belőle, ennek ünnepe a legényavatás volt. A legények több évet más műhelyekben töltöttek, ez volt a legényvándorlás. A vándorlás végeztén a segéd, amikor elhatározta, hogy letelepszik, mesterré kellett válnia. Kimondták, hogy csak azon mesterek űzhetnek valamely ipari foglalkozást, kereskedelmi tevékenységet, akik a céh tagjai közé tartoznak. A céhek korlátozták a céhhez tartozó mesterek számát. Szigorúak voltak a kiképzés, az inaskodás, legénykedés, vándorlás, próbaidő szabályai. A mesterré válás feltétele egy mestermunka elkészítése volt.
A céhek védték saját üzleti érdekeiket és iparkodtak foglalkozásuk tökéletesítésére, a legényeknek ezért általában előírták, hogy vándorlegényként külországokban is gyakorlatot kell szerezzeni. Alkalmanként meghatározták, hogy egy-egy céh tagjai mely vidékek számára dolgozhatnak és megszabták az egyes készítmények árát és minőségét. Ehhez szabályozták a gyártási eljárásokat, garantálták a szakszerű munkát, fejlesztették a kézműipari technikákat, és mindezek eredményeként gyakran művészi színvonalú tárgyakat állítottak elő. (A céhek által kialakított szabályrendszerek az alapjai a mai ipari és kereskedelmi kamaráknak.) Idővel a céhek egyre zártabbak lettek, a tagok közé kívülről mind nehezebb volt bekerülni, kialakultak az apáról fiúra szálló mesterségek és műhelyek. A céh nem csak a külső, de belső konkurenciától is szigorúan védte tagjait, akik nem kezdhettek egymással árversenybe, és egyéb módokon se próbálhatták piacszerűvé tenni gazdálkodásukat.
Az ajkai bognár Iparos Céh Egyesület alapító tagjai voltak:
Nemes Szűts Sámuel bognár
Nemes Hajas István bognár
Hollendorner Gábor
Johanidesz János
Oszváth István
Oszváth János
Pintér Pál
Csabai György
Tóth Imre
Balogh Pál
Rajki János
Rajki Pál
Körmendi Pál
Szép János
Imrek István
Erdély Ádám
Halasi István
Dekker Mihály
A céh tagjai a belépéssel számos kötelezettséget vállaltak: Egyházi ünnepeken, a céh gyűlésein és egyéb rendezvényeken a céh tagjai együtt, ünnepi öltözékben, a céh zászlaja alatt jelennek meg. A tagdíjat fizettek, ebből gondoskodtak tagjaik temetéséről, özvegyeikről, árváikról és a betegekről. A szabályok megszegőit akár gazdasági jellegű (pénz, bor stb.) büntetésekkel sújtották. A legsúlyosabb büntetés a kizárás.
A céhmesteri a tisztséget 1850-ben, Ajkán, Nemes Szűts Sámuel bognár (2) töltötte be. Ő őrizte a a céh legfontosabb tárgyait a céhládát az iratokkal és a pecséttel. Intézkedéseiket a nótárius, Kollin Leopold (1) céhjegyző ügyelt.
A legények irányítója és gondviselője a dékány (dékán), más néven atyamester. Azokban a céhekben, amelyekben sok legény dolgozott, ott legénycéheket hozhattak létre. Ezeknek a feje is a céhmester volt. A vitás ügyekben az esküdtek döntöttek. A céhmester és az esküdtek is többnyire ezüstből készült jelvényt viseltek díszruhájukon. Az inasok szegődtetését, a szegődtető könyv, felszabadítását a szabadítókönyv, szolgálati időt a bizonyságlevél igazolta. (A Habsburg Birodalom Helytartótanácsa ehelyett 1816-ban a rendszeresített. 1823-tól a vándorkönyvet a városi kapitányság állította ki.)
Az atyamester hatalmi jelvénye az igazságbot. A hosszú, hengeres nyelű, nagy tányérban végződő keményfa botot fenyítő eszköznek is használták; a törvénysértő legényekre kiszabott büntetés általában 1–12 lapátütés volt.
Az ajkai céh egyesület az 1872. évi VIII. sz. Ipari törvény kihirdetésével megszűnt.
„…a céhrendszer zártsága, monopolisztikus jellege már a XVIII. században is, de különösen a XIX. század folyamán akadályozta, illetve torzította az iparfejlődést. 1851-ben már megtiltották új céhek alapítását, a legfontosabb iparok űzését hatósági engedélyhez kötötték. Az 1860-ban életbe lépett új iparrendtartás még mindig nem törölte el a céheket, de ajánlotta, hogy alakuljanak át ipartársulattá. Megtiltotta mindkét szervezetnek az iparűzés korlátozását, jelentősen csökkentette az engedélyhez kötött iparok számát, lehetővé tette, hogy az iparosok szabadon kereskedjenek a termékeikkel.”
Ipartörvény melynek értelmében a céhek megszűntek
Ismeretlen bognár céh pecsétje
„Valódi változást az 1872:VIII. tc. hozott, kimondva, hogy a törvény életbelépésétől számított három hónapon belül minden céhnek meg kell szűnnie. A szabad ipargyakorlás alanyi joggá vált. Az iparosok „közös érdekeik előmozdítása végett” területi, illetve szakmai alapon ipartársulatot szervezhettek vagy a megszűnő céhek közös akarattal, vagyonukat megtartva átalakulhattak. Az ipartársulatok egyetlen komoly jogosítványa, hogy működtethették a békéltető bizottságot, amely az iparosok és segédszemélyzetük közti vitákat volt hivatva „kiegyenlíteni”. Alapszabályt kellett alkotniuk, a tagság önkéntes volt, azok is beléphettek, akiknek szakmája nem volt képesítéshez kötve.”
Ajkán, 1875-ben tizennégy bognár iparost számláltak.
Megjegyzés:
(1) Nem zárható ki az, hogy a Lipót-köz KOLLIN Leopold róla kapta a nevét.
(2.)SZŰTS Sámuel 1796-ban született. Felesége Szabó Eszter. Házasságukból egy lány született, aki egy másik bognár dinasztiába házasodott, férje Hajas István bognár mester.
Forrás
MOLNÁR Jánosné HAJAS Erzsébet feljegyzése
Magyar Szabadalmi Hivatal: Évfordulóink 1999. MTESZ; BFL Levéltár ismertető) . Pecsét Wikipédia.