.
Egy karácsonyi estén, amikor vagy félméteres hó állta útját a postásnak, … angyalt láttam. A Torna-patak parti füzek ágait roskadásig terítette hópaplannal az ég. Arcunk rózsaként lángolt a friss levegőn. – Sietni kéne! – de a gyermeknek derékig érő szűzi hó marasztalásra bírta az abban poroszkálókat. Húztuk, vontuk a szánt Erzsókkal, a szomszédék szöszke lányával. Nagyokat kacagtunk. – Az angyal már biztos járt nálunk is! – mondtam –, amikor láttam egy kikandikáló gyertyafényt a hófedte ház kucorgó ablakában.
– Te hiszel a Jézuska-mesében? – kérdezte csodálkozva a lány, aki két évjárással idősebb volt nálam. – Nem a Jézuska hozza a karácsonyfát! – súgta titkot árulóan.
– Bizony az hozza! – erősítettem. – Anya mondta.
– A felnőttek öltöztetik díszruhába a fát!
– Anyám nem hazudik! – toldottam meg duzzogva – igenis ő hozza!
– Hahaha! – nevetett a lány – Ha hiszed, ha nem!… –
Ebben a pillanatban egyszerre csendültek a harangok a három templom tornyában, ez megálljt parancsolt a szónak. Erzsók keresztet vetett. Lassan hazaértünk. Előbb a lány. Nehezen vontam a „sufniba” a szánt.
Macska módján, hangtalanul surrantam fel a „verandánk” lépcsőjén, miközben bennem motoszkáltak Erzsók szavai. Kukucskáltam volna az ajtónk üvegén, de a látást jégvirágok takarták. Kapargattam a jégkristály-szirmokat, ösvényt szántott a körmöm a jégmezőn. – Höhhh! … Höhhh! … Höhhh! – leheltem. –Megállt a kezem az üvegen. Testem hőjétől kicsit engedett a jég., de még mindig homály. Egyszer csak kinyílt a világ. Ott csillogott a fa: Ezüstös szaloncukor függött rajta,… aranydió csillogott, rozmaring alma piroslott…, mézes huszár szalutált,…és ott volt,…az Angyal!
Valóban ő volt az. Haja kontyba volt csavarva. Homlokán gondbarázda nyom. Most hímzett fehér kötényt viselt, ünnepi köténykét. Ő volt az… Ő,…akinek kezétől édes volt a falat, s gyengéd a simogatás, akinek akár egyetlen pillantásától is olvadni kezd a jég. Csizmám koppant. Ellibbent az angyal. Nyomában szívemben fény, derű, melegség. Oly melegség, melyet csak egy angyal áraszthatott. Az asztalon már az ünnepi teríték. A csikótűzhely felől főtt kolbász, frissen reszelt torma illata áradt. Hangosan,… csodálkozva lelkendeztem.
– Jéééé! … Itt járt az angyalka?
A lakásban fenyőillat, bensőmben valami kimondhatatlan érzés suhant keresztül, amikor nyílott a szobánk ajtaja, s belépett rajta… az én Anyám.
Szentestéken, …ha felnézek az égre, a csillagok fényében, akár a felhők derengésében is, még mindig „Őt” is látom. A karácsonyfa pompájában kezenyomát, a tűzhely melegét, amelyben sistergő hanggal lobban az akácfaláng, hallani vélem az ő hangját, amint kicsit fáradtan, de mosolyogva suttogja:
Boldog Karácsonyt!