Legyél vízcsepp, sziklát hasító,
Mennydörgés ha bánt a szó,
Csermely, s a domb ölében tiszta tó!
Versek
Legyél vízcsepp, sziklát hasító,
Mennydörgés ha bánt a szó,
Csermely, s a domb ölében tiszta tó!
(Kép: INTERNET)
Az én anyám korán felkelt,
Cipót sütni sosem restellt.
Begyújtott s kemencébe,
Álmomban színpompás rózsa voltál.
Bársony szirmokkal bomladoztál,
Mámorító illattal szórtad a határt,
Amikor bíborlón az est leszállt.
Később háborgó tenger lettél.
Boldog voltam mert szerettél,
Míg csodáltam feslő szirmodat,
Álmom fonala szétszakadt.
A köd szitálva lassan földre száll.
Lehajló ágra, aranyló levélre.
Halkan lép a a tó tükrére,
Sérült lelkek sebhegére.
A köd szitálva lassan földre száll.
Fonnyadt virágra, fűre, televényre.
Fátylat von az ég kékjére,
Az ö szemére, … szép szemére.
Vilmos bácsi ott állt a gépnél.
Szemüvegét orrára tolta le,
Felette nézte a mérce számait
Dolgozott kissé meghajolva. “Szeretet” bővebben
A tél a Mátrában meseszerűn szép,
Most erdőnek hangja elcsitult,
Halkan lépdes őznek rudlija a hóban,
Tarka fakopács koppant a fenyőn. “Tél a Mátrában” bővebben
Láttál virágra méhet szállni,
Zsongani, dongani, kéjesen?
Csodáltál vitorlást kék tó tükrén,
Szárnyalni szélben sebesen?
Szél, szél, kerge szél,
Minden kertbe, be, betér.
Erdőt, mezőt bejárja,
Almát, diót, lerázza.
Felszedi egy nénike,
Nekem adja ízibe.