Vilmos bácsi ott állt a gépnél.
Szemüvegét orrára tolta le,
Felette nézte a mérce számait
Dolgozott kissé meghajolva.
Vén, rozoga a gép! …
Már újjá kéne önteni!
Ó igen – mondta sóhajtva.
Én a gépre gondoltam,
Ő, saját magára.
Őt a gép szeretete hajtotta,
Engem az ember szeretet.
Azért is fogtam tollat, …
Ha már nem lesz közöttünk,
Ez a néhány sor emlékeztessen,
Erre a maszatos, kedves, öregúrra