Küszike a nagyvilágban

Ott ahol a sötét Fekete-hegy összeölelkezik a Felső-erdő tölgyeseivel, pontosan ott, nem tévedés, ott a völgyben, szerényen csordogál egy patak. Valamikor sok víz folyt a patakmederben, malmokat hajtott, de mostanság szinte száraz lábbal átgázolhat rajta az ember. A patakmedernek mind a két oldalán füzek, égerek élnek, s amióta fogytán a víz, odamerészkedett egy akácfa, aki, – ezt halkan mondom, mert szégyelli – nem szeret lábat mosni, de mivel a szomját aszály idején könnyedén oltja, megtelepedett. Ennek a fának a vízmosta gyökerei között élnek Küszék.

– Szóra sem érdemesek, szemét halak! – tartják a halászok, a horgászok legyintenek rájuk – „Gyenge csali! Kukac helyett néha megteszi.” – állítják egyetértésben a mindig civakodók, mivel semmitmondónak tekintik őket, nem háborgatják őket, nyugalomban élhetnek. Vendégük is  ritkán akad, legfeljebb ünnepek napján látogatja meg a családot a szomszédban éldegélő Rák Rebeka, aki korából adódóan kicsit siket, …vak, akinek ollója éle régtől megkopott, …de mesélni, csodálatosan tudott.

Tőle hallottam e történetet.

A pacsirta már a tavaszról álmodott, a hó szunnyadva olvadt, a vízerek patakokká dagadtak, hangoskodva gyürkőztek a korhadó gyökereknek, s fitogtatva erejüket átvágták a mederíveket, amitől tengerré vált a rét, csak a barkás fűzek s égerek jelezték a völgynyiladékot. Nagy úrrá vált a tegnap gyámoltalan. Kúnék, Trummerék a molnárok szabaddá tették a zsilipeket. Az alulcsapott malomkerekek alig látszottak. Csikorgott, könyörgött a behúzott fék, ahogy a víznek ostromát állta. Fújt a szél a Balássa- erdő felől. Hömpölygött az ár, már a molnár derese is érezte a veszélyt, …nyerített – Nyihahhhhaaa…! – A  gazda kedvencének értelmes fejét simogatva csillapította – Naaa, …naaa, …nyugodj már! Nincs utánpótlás, nem esik, már a Nap is erőlködik, szólnak a madarak.

Nos, …ezen a zivataros napon, legalább is Rák Rebeka elmondása szerint, történt  meg az eset:

Küszike, a Küsz család legfiatalabbja gondolt egyet, se szó, se beszéd   meglovagolta a dagadozó vizet – Ujjéééé – ! – kiáltott, s völgyön, mezőn, réten, vizeken át elindult világot látni.

Szüleinek sem szólt, testvéreit, sem avatta be, csak úszott nagy vidáman, mint a kalitkából szabadult madár. Úszott, csak úszott, s pillanatok alatt ott találta magát a nagy zuhanónál, amitől  annak veszélyessége miatt Küsz néni mindig intette fiacskáját.

Amikor Küszike rádöbbent, merre jár, megijedt, szeretett volna megálljt parancsolni, …nem tudott, mert vitte, sodorta magával a hatalmas víz a folyóba, onnan a folyamba, mindaddig, amíg egy tenger-deltához nem ért, ahol a  víz megnyugodott, így a csavargó, világot látni vágyó halacska  elgondolkodhatott.  …bár ne tette volna, mert ahogy szaporodtak a gondolatai, gyarapodott a szomorúsága is. Édesanyám! Édesanyám!  – siránkozott, s az sem boldogította, hogy millió tündérrózsa lejt táncot felette, s még ennél is több színpompás halacska hívogatta fogócskát játszani.

Szomorkodva úszkált tovább, nézte a szigeteket, magasba törő szirteket a parton, s lefelé a mélybe. – Itt a hegyek lefelé is nőnek? Mennyi víz, mennyi óriás hal! Milyen különösek, …ez lovagol, olyan, mint egy hólyag, …farkai vannak ! – ámulgatott. – …Jaj! – rettent meg az elsuhanó poliptól, melyet még soha sem látott – Még bekap! – hirtelen lendülettel illant a mélybe, ahol sápadt rákok tornáztak, köszörülték ollójukat a sziklákon.

– Rák Rebeka túlsúlyos, de ezeeek! – gondolt a szomszéd asszonyra, s ahogy mélyebbre ért, zúgott a füle, alig hallott valamit. – Na, innen megyek! – szökkent újabbat, könnyűnek érezte magát, pedig a gondolatok terhe akár a tenger vize, nyomasztotta.

– Bújj a gyökerek közé fiam! – jutott eszébe Küszikének édesanyja naplemente előtti figyelmeztetése. A gondolatot tett követte, elhelyezkedett egy gyökérnek tetsző üregben, ahol ugyan hiányzott az akácfa gyökerének kesernyés illata, a testvérkék huncutkodása, édesanyja testének melege, de biztonságot érzett.

A vándor elaludt. Arra ébredt, hogy a víz sodra ki akarja szakítani a frissiben szerzett kuckójából. Belekapaszkodott a szikla peremébe, hogy le ne essen róla, amikor csodák csodájára, a szikla megszólalt.

– Ne! …Ne macerálj!

– Beszélő szikla!? …Hááát ilyent! – tátotta a száját csodálkozásában  Küszike.

– Csiklandozza valaki  a fülemet? – hallotta.

– Nahááát! Mesélő kövecskékről hallottam, de egy sziklaaa…? Ezt jobban szemügyre veszem. – Ezen szavakkal kezdte keresgélni a szikla tetejét, de annak se széle, se hossza nem volt.

– Ez hal, ez egy hatalmas hal! – kiáltott Küszike, amikor az ismeretlen nagyot csapott az uszonyával, amitől egy pillanat alatt a tengervíz tetején, mi több a levegőben, a felhők közelében,  hatalmas vízsugár tetején találta magát, …azután potty,  …bele a vízbe.

– Te voltál! Te kis szürke kukac, te piszkáltad a fülemet!? – mérgelődött a menedék szikla, akiről  kiderült, nem  szikla, hanem egy bálna, akinek füle árnyékában szunnyadt el az elcsigázott Küszike.

– Jaj nekem! …Jaj nekem!  Ketté hasad a kopoltyúm, megütöttem magam!

– Ne sipákolj, inkább vakard meg a pocakomat! Zavard el rólam az élősködőket!

– Én? …Nekem mondod?

–  Nem képzeled, te potyautas, hogy ingyen utaztatlak, van nekem elég terhem rajtad kívül!  Szívességért, szívességet várhatsz.

Küszike nekilátott a munkának. Szorgos teremtés volt az aprócska halacska, édesanyja is sokszor dicsérte, gyorsan felmérte, hogy elkél a segítség olyantól akinek helyismerete van. Ez a valaki nem más, mint Bálna Balázs …kövér, vastagbőrű, nagyszájú, és kiválóan tud tájékozódni. Amikor nagy sokára Küszike befejezte a munkát, Bálna Balázs uszonya alá kapta őt, s eliramodott vele. Balázs lassabban, … lassabban! – kérlelte  Küszike, de az csak száguldott, akár a folyam sodrása odáig, ahol Delfin Dániel, valamint testvére, Delfin Donatella élt, akik, egy hatalmas tonhal csordát terelgettek.

Delfin Dániel és Donatella hangosan kacagtak, s akkorákat ugrottak, hogy testük kiemelkedett az óceán vízéből, hatalmas testükkel úgy pottyantak a vízbe, hogy az alig rezzent.

Mi járatban vagy Balázs? – kérdezte Delfin Dániel amikor megpillantotta.

Rég láttalak a nagy szirteknél Balázs! Azt hittem, nem vagy ránk kíváncsi! – tett szemrehányást Donatella.

Nem érek rá szomszédolni, most is a társam miatt ugrottam be hozzátok.

Társad van, csak nem nősültél meg? Azt hittem, agglegény maradsz. Nem hiszek a fülemnek! – ugratta Delfin Donatella a messziről érkezett barátjukat.

Mondtam, hogy beadtam a derekam? Ugye nem! – kacagott Bálna Balázs. -Annyi facér lány van, nem kötöm magam senkihez. – Ahogy társalogtak, Delfin Dániel kereste, kutatta a vizet, de nem látott senkit.- Hol vagy Halacska? Mutasd meg magad! – szólongatta Bálna Balázs útitársát.

Itt vagyok, itt vagyok, de hol? – mérgelődött Balázs. – Hangot hallok, senkit nem látok.

Én sem, én sem! – ismételte együttes erővel a delfin testvérpár.

Csoda, hogy nem láthatták Küszikét delfinék? Ők, legalább tonhal, vagy makréla nagyságú halat kerestek. Küszike színekben  sem pompázott, nagyra sem nőtt, ő  …legfeljebb egy szürke, aprócska, horogra sem érdemes csali hal volt.

Nézd, Delfin Donatella, itt bujkál az uszonyom mellett! – bökött farkával Bálna Balázs oldala felé.

Érzékelem a radarommal! … Az a pontszerű valami az? – Delfin Dániel bemérte Küszikét, s ahogy közelebb úszott Bálna Balázshoz, vevőjének hangerejét a leghangosabbra állítva, hallotta, értette a csavargó halacska beszédét.-

-Itt vagyok! …Itt vagyok! – ismételte sokadszor Küszike.

– Te vagy az, …az, az apró halacska?

– Nem is vagyok kicsi! Én vagyok a legfeljettebb a családban. Anyukám nagyon büszke rám, … a testvéreim is.

– Miben segíthetek Bálna Balázs? … Hogy hívnak, mi a neved, …anyák büszkesége?!

– Küszike vagyok!.

–  Küszike?  … Legyen! …Te, …Pontocska, melyik Óceánból jöttél? – próbált Delfin Dániel némi adatot gyűjteni – …miféle ivadék  ez az ebi…? – nézett kérdően az ismeretlenre.

Küszike nagy levegőt szippantott a kopoltyújába, majd nyomban kikérte magának, hogy ő nem béka, ha kicsi is, akkor sem, … nem lehet mindenki hatalmas!  – de Delfin Dániel a gondolat folyamot félbeszakította.

– … Tudom! …Tudom! Meg nem sértenélek benneteket! A vendéget tisztelni kell, de Balázs, én  még ilyen kis apró hallal nem találkoztam, ivóvizemben éreztem néhány porszemet, de azok nem beszéltek. Merre van a te hazád?

– Az én hazám gyönyörű, a víznek partját lombos fák szegélyezik, táncot lejtenek a fehértörzsű fák a dombtetőn, a patak vize édes,  mezőkön vezet át a patak útja, a búzának   a selymes tengere hullámzik, margarétás a rét, a nagy akácfa lábát áztatja a patak hűs vizében, virág illata bódítja a határt, ahol csobban a víz az apró köveken, ott van az én hazám, ott él anyám, ….testvéreim, Rák Rebeka, meg…, itt, amerre nézek, víz, víz, víííz, cicomás halak, gyönyörű korallok, óriások, millió jó falat, de nekem távol a messze szürkeségben van a hazám, ott él  …anyám!

Delfin Donatella, amikor meg hallotta a Küszike vallomását, nagyon kortyolt a tenger vízéből, …könnyezett. Lehet, hogy ettől sós máig  is a tenger vize? – Dániel, ideje, hogy hazakísérjük a szökevényt.

– Nem csalódtam bennetek! – súgta Bálna Balázs, Delfin Donatella fülébe.

– Pihenjetek! Nekünk, dolgunk van.  Gyere! – simult testvéréhez Delfin Dániel, aki ugyancsak törölgette a szemeit.

– Angolnák, pisztrángok élnek-e felétek, halacska? – próbált kiindulási pontot keresni Delfin Dániel. A nagy vízi birodalmakban sok a hasonló táj.

– A gyorsfolyású hegyi patakokban élnek pisztrángok  – felelte Küszike.

– Az jó. – bólogatott fejével Delfin Donatella. – Mire felébredtek, talán tudok mondani valamit.

Bálna Balázs uszonya alá szorította Küszikét és elringatta. A delfin testvérek azonnal jeleket adtak a  folyamok postásainak az angolnáknak, ők nem egyszer  megjárták a folyamok és folyók kék útjait. Az angolnák a szitakötőknek, a szitakötők a távolba látó levelibékáknak, varangyoknak továbbították a jeleket. Hangos lett a vizek világa, szájról-szájra járt a hír, mindenki Küszéket kereste, akik a Fekete-hegy lábánál, csendes patakban, az akác gyökerénél laknak.

Béka Benedek zokogó halacskára lett figyelmes. – Miért keseregsz halacska?

Tudod Benedek! A nagy vihar napján elsodorta a víz a kisfiamat!

Ha hiszed, ha nem, én téged kereslek! Azonnal ússzál a nagy zúgóhoz és várj! … Él az ivadékod! –

Mire a jó hír hallatán hálálkodásra, köszönet nyilvánítására nyithatta volna a száját Küsz néni, addigra Béka Benedeknek már híre-hamva sem volt, csak Rák Rebekának mondhatta el örömét.

Néhány perc után már Delfin Dániel és Donatella is tudta – a jó hír gyorsan terjedt – meg vannak Küszééék!

Delfin Dániel felébresztette Bálna Balázst, az megköszönte a gyors segítséget, s csendesen, halkan, egyik uszonyával karolva az alvó halacskát, elindult a Delfin testvérek által kijelölt úton, melyet tengeri csillagok világítottak meg, csikóhalak álltak rendőrként az útelágazásban. A vízi világ apraja nagyja összefogott, segített.

Küszike ismerős hangra ébredt, a nagy zuhanó morajára, ahol Pisztráng Pál várta, hátára kapta az álmából ocsúdó Küszikét,  felpattant vele a zuhogó tetejére, ahol az édesanya várta a világot látott fiacskáját.

 

A patak csendesen folydogált a hegy lábánál, legfeljebb örömkönnyek szaporították a vizet. Béke honolt a víznek mélyén, szivárvány borított fátylat a rossz emlékekre, nem kutatták a múltat melyből nem egyszer a gyűlölet ered, …azt keresték ami szép, amiben együvé válhat a vizek közössége.

…Nem lenne így szebb a mi világunk is ?

 

 

Hozzászólás:

hozzászólás