1848-as márciusi pest-budai események híre rövid idő alatt Ajkára és környékére is eljutott. A forradalom vívmányaként lehetőség nyílott nemzetőrség szervezésére. A kezdetben spontán módon szerveződő ideiglenes és önkéntes nemzetőrség legfőbb feladata volt a lakóhely rendjének biztosítása.
Az 1848. évi XXII. törvénycikkben foglaltak értelmében összeírták mindazon 20 és 50 év közötti férfiakat, akik egy adott településen legalább fél telek nagyságú földterülettel, vagy évi 100 pengőforint jövedelemmel rendelkeztek. E listára vett nemzetőrök a község rendjének biztosításán túl hivatottak voltak megvédeni a kivívott szabadságot, s őrizni a nemzeti függetlenséget. A nemzetőr csapatok tisztségviselőiket – századosig bezárólag – saját soraikból maguk választhatták. Falucsoportonként nemzetőr-kapitányságok alakultak. A jelenlegi Ajka város vonzáskörébe tartozó falvak, kisközségek három kapitánysághoz tartoztak.
A Magyarpolányi 52. számú nemzetőr kapitánysághoz Ajkarendek, Bakonygyepes tartozott, nemzetőreik május 5-én tették le az esküt, kapitányuk a bakonygyepesi 30 éves Kun Sándor főhadnagy.
Kopjafa állítás az 56. sz. nemzetőr kapitányság alá sorozott és önkéntes nemzetőrök tiszteletére 2013. március 23-án Csékút (Ajka-Padragkút) temetőjében
1849, május 9-énesküdtek fel a haza védelmére az 56. számú, Csékút székhelyűnemzetőr kapitánysághoz tartozó községek: Halimba, Padrag és Öcs község nemzetőrei. Kapitányuk az 54 éves, csékúti Boros József főhadnagy.
Az 50. számú ajkai nemzetőr kapitánysághoz tartoztak: Ajka, Berénd, Bódé, Tósok nemzetőrei, kapitányuk az 52 éves ajkai Tresztyenszky István, ők 1848. május 31-én tettek esküt.
A külső támadás veszélyét érezve hamarosan megkezdődött a sorozott nemzetőrök felfegyverzése. Veszprém megyében Pápa és Devecser környéki nemzetőrökből egy 2020 fős sereget állítottak össze, s rájuk bízták a Dráva Baranya-megyei szakaszának védelmét. A Jellasics vezette hadsereg 1848. szeptember 11-én betört Magyarország területére. A nemzetőrség fegyverzete kapa, kasza, puska. Valódi fegyverzet kellene, ám az állampénztár üres volt, Kossuth Lajos adakozásra szólította fel a nemzetet. A sorozott nemzetőrség nem volt elégséges az ellenség megállítására, önkénteseket toboroztak. A korabeli – Bajza József által szerkesztett – „Kossuth Hírlap” pápai tudósítója így számolt be a toborzásról:
– „Sokan önként, vetélkedve soroztatják be magukat nemzetőrnek. A sorozó választmányt legjobban „három gyönyörű külsejű legénynek ritka lelkesedése” lepi meg. Egyikük Fekete Dani?(János), 24 éves létére nem esik az összeírandók sorába, és amikor megkérdezik tőle, hogy helysége illetőségébe kívánja e magát számíttatni, azt válaszolja, ő kellő számon túl, saját szántából áll a haza védelmére. A másikat, Farkas Gábort figyelmeztetik, hogy mint egyetlen fiú, nincs szolgálatra kötelezve, de ő azt mondja: „Midőn édes hazám veszedelemben forog, ha volna, hatvanhat apámat is elhagynám.” Freili József, a harmadik megfogadja, hogy az ellenség soraiból ezer közül is kihozza azt, akit neki tisztje parancsol. Mindhárman Tósokra valók. „… és ez a három fiú nem tanult, nem is nemes osztályból való: ők a Bakonynak vad virágai, volt jobbágyoknak ép testű, ép lelkű gyermekei.”
Ismereteink szerint a tudósításban nevesített személyeken kívül önként nemzetőrré verbuválódott még a csékúti Kolontári Gábor, a gyepesi Tóth Mátyás, Vaczkó Mihály, a padragi Kiss István, Nagy János, Baracska Gábor, Reiman János, valamint az ajkai Balogh István, Bencze Gábor, Csabai Gábor, Hollendonner Gábor, Pap Sándor.
1849 januárjában a honvédeket a Pozsonyban állomásozó 70. honvédzászlóalj kötelékébe sorolták, a bakonygyepesi születésű Kun Géza őrnagy, az egykori császári hadsereg hadapródjának parancsnoksága alá, aki a veszprémi önkéntes nemzetőr zászlóaljat vezette. Részt vettek a Pákozdi csatában, Jellasics horvát bán seregeinek üldözésében, a schwechati ütközetben, s védelmezték a Morva folyó menti hadállásokat. Kun Gézát, Klapka György alezredesét a komáromi vár kapitulációja után Bécsben a császári haditörvényszék elé állították, hat hónapig raboskodott. Ajka és környéke nemzetőrei az 1849-es esztendő októberének első napjaiban menlevéllel, valamint Klapka György tábornok búcsúlevelével tértek haza.
Felhasznált irodalom
Szabó Lajos: Kossuth Emlékek Veszprém Megyében. 1997 – Pápa
Tilhof Endre: Ajkai Krónika Ajka, 2009.