A fák állva halnak?

A fák emléket idéznek, évgyűrűikben, mint a hanghordozón a barázdák, jeleket visznek a jövőbe.

Az Ajka közigazgatásában tevékenykedő elöljárók évszázadok óta jeleskedtek a település közterületeinek fásításában. A község egykori nagybirtokosa, Nirnsee Ferenc kezdeményezésére ültetett hársfák ma is zöldellnek, illatoznak a vasút utcában. A régi temetőben hársfákat ültettek elődeink az első világháborúban elesett ajkaiakra emlékezve. A Templom dombon a XIX. század második felében szederfát ültettek a honfoglaló vezérek tettének adózva.

A „Jövőnk ligete” program keretében 2006 óta minden évben az Ajkán született gyermekek tiszteletére egy-egy kis fát ültetünk. Több száz fát ültettek el a program beindítása óta a város területén lévő parkokba. Szomorúan kell tapasztalni, hogy mindig akadnak olyan „erős emberek”, mondhatni, vandálok, akik az ültetett örökségünket folyamatosan rongálják, s nem gondolnak arra, mit érez az a szülő, akinek a gyermeke megszületésének tiszteletére ültetett fácskát tőben kicsavarják?   A fák legtöbb esetben állva halnak.  A fák emléket idéznek,   évgyűrűikben, mint a hanghordozón a barázdák, jeleket visznek át a jövőbe, melyből visszaidéződnek a ma emberének pillanatai. Védjük, óvjuk ezeket az emlékeket, ne hagyjuk, hogy semmivé legyen ültetett, élő örökségünk!

Pillangós szép üzenet

Május 23-án a Napló hasábjain „A fák állva halnak meg?” címmel tudósítás jelent meg arról, hogy Ajkán a „Jövőnk ligete” program keretében ültetett fákat a szórakozásból hazatérő „erős legények” több esetben tövestől kicsavarták, derékba törték, a nevet tartalmazó táblát eltörték, leszakították. A napokban a ligetben sétálva  az egyik kis fa tövénél árválkodó jelzőoszlopon üzenetre lelhetett az arra járó. A  kislány, aki ezt a naplót megfogalmazta,  legfeljebb hatéves lehet, nevét a letört névtábla miatt csupán  a „naplójából” ismerhettük meg.

Névtábla helyett

„Ezt a pillangós naplót saját kezemmel készítettem! Ragasztással és vágással készült ez a napló. Ezt 2012. V. 26-án csináltuk a tesómmal, Gyermek napon. Bende Otília„

 Ez a kis „napló” is azt példázza, hogy a kisgyermekes szülők és a gyermekek magukénak érzik a tiszteletükre ültetett fákat. Köszönet azoknak, akik példás gyorsasággal intézkednek a fák pótlására, s talán figyelmeztetés azok számára, akik rossz pillanataikban a rongálásban lelik örömüket. Reménykedünk Otília, hogy életfád magasra nőhet, és árnyékot adhat majdan a gyermekeidnek,  unokáidnak s az arra poroszkálóknak.

Hozzászólás:

hozzászólás