…te légy vendégünk, jóságos szeretet!

Szenteste van, ünnephez terítve.

Messziről érezni a frissen vasalt damaszt és a gyertya paraffinjának illatát. Csodálatosan mutat az asztalon a pipacs-, búzavirágmintás porcelán, melyet még Mamának vettünk egykor. Az ő emlékét idézi s a mezőt, hol pacsirta libbent a szénarend felett, amikor a kék búzavirág és vörös pipacs szegélyezte gabonatábla mellett elhaladva kézfejével megigazította lenszőkévé vált haját, jobbjával mezei virágot szakajtott. Ez a mozdulatsor csak falusi asszonynak sikerülhet, mert ehhez derék kell, olyan derék, melyet marokszedés edzett, s kenyéralázat hajlított.

Zsigereimben érzem a falusi telek hidegét, szelét is, mely a Kálok medencéjén végignyargalt, s amikor a dombtetőre ért, megállt egy pillanatra házunk küszöbén, hogy kifújja magát, erőt gyűjtsön, megzörgesse az ajtót, ablakot, s mint aki tudta, hogy rossz fát tett a tűzre elinaljon az Alszeg irányába, a Gübörcön át Tepécs felé.

Otthonunkban kellemes meleg van, s én azokra a kevésbé csillogó, havas, borókafenyős, néha fázós karácsonyestékre emlékezem, amikor még együtt lehetett a nagycsalád. Jó emlékezni az ünnep estéjén is a szülőkre, testvérekre, barátokra, akik nincsenek velünk, akikkel már soha nem ülhetjük körül az ünnepi asztalt.

Szenteste van, a város harangjainak hangja hívogat. Az asztalközépen az adventi koszorúnak, már a négy gyertyája ég.

…. Valakit várunk.

„…te légy vendégünk, jóságos szeretet!” Örömteli, áldott napokat mindenkinek! Életre szóló, szép élményeket, hogy legyen mit idézni évek múltán. Kívánok lelket melengető mesélős kedvet, tágra nyitott, nevető gyermekszemeket, zengő búzakalászt mezőinkre, munkát, munkánk nyomán asztalunkra kalácsot, kenyeret! Békét, békességet, a szívekbe a remény lángjának fényét, a kézfogás igényét most, a Megváltó születését várva és mindörökké!

 

Hozzászólás:

hozzászólás