Valahol túl a Dunán, de azért az Alpok égigérő hegyein innen, van egy hegyvonulat: a Dunántúli Középhegység. Amikor majd iskolába jársz, így fogja a tanító néni tanítani:A Dunántúli-középhegységet a Bakony, Vértes, Pilis, Gerecse és a Budai-hegyek alkotják.
Ezek nem mesebeli hegyek.
A hegyek lábánál nem tündérek, nem manók élnek, hanem olyan emberek, mint amilyen te vagy. A hegyek sapkáját többnyire lombhullató fák borítják. E fák hullajtott érett magvából magoncok lesznek, ezek suhángokká cseperednek és sok-sok év múlva erdőséget alkotnak.
Az erdőket állatok lakják, akik a természet és saját törvényeik szerint élnek, szaporodnak. Az erdők az állatoknak, őzeknek, szarvasoknak, vaddisznóknak, nyulaknak, rókáknak, s a madarak színpompás nagy családjának otthont, menedéket adnak. Az állatok ott élnek legszívesebben, ahol az erdő sűrűjén még az emberi hang is alig-alig tud átosonni. Ezért olyan csendes az erdő, s ezt a csendet az arra járó embernek is tisztelnie kell!
Az erdőkben s az erdők övezte tisztásokon szívesen üt tanyát az ember: ezt rajtam kívül még a tanu-hegyek is bizonyítják, melyeknek belsejében a tüzet hányó óriások szenderegnek… örökre. Ezen a tájon az erdő rengetegében él egy család: Apa, anya, meg …vagy tucatnyi apró, kenyérre és tudásra éhes gyerek.
A tavasz, a nyár, az ősz szorgos munkájukért bőven ajándékozza őket gyümölcseivel, de a tél borzasztóan fukar hozzájuk, mindent magának akar, ezért kapzsiságában nem egyszer vastag hólepellel borítja a tájat. Ilyenkor az erdei út, meg a házikó alig-alig látszik a szemet kápráztató fehérségben, csak a pipálgató, a reggeli hidegben prüszkölő kémény jelzi: – itt emberek élnek. A nagy hóban a télre megerősödött őzgida alig tud élelmet találni. A ház lakói, az erdész család behúzódik a meleg házikóba, s az otthon melegénél várják a zendülő tavaszt.
Gergő,… az erdész legkisebbik gyereke a csikótűzhely pattogó tüzénél, az est hosszú csendjében gondol egyet: – Édesapám!… Elmennék életet próbálni.
Az apa, az öreg erdész hümmög egyet hosszú bajusza alatt. Megigazítja zsinóros kalapját a fején,… pedig annak állása egyáltalán nem hibádzik’ – Hááát,… ha az ifjú úrnak mennékje’ támadt,… kendnek, én nem állíthatok elibe’ fát. – Hosszú a tél, … unatkozik, gondolja, meg hát tudja maga is, hogy a madarak is kilökik a fészekalját, ha idő van a repülésre.
Gergő édesanyja annál jobban aggódik. Kérleli is a fiát. – Kemény a tél Gergő fiam!….Legalább várd meg a tavaszt! A medve, a hörcsög is alszik télen. … Még a Nap is csak ritkán dugja ki a lábát a felhőpaplan alól.
A fiú hajthatatlan, elindul hát életének első, önálló útjára.
Édesanyja meleg anyai szóval, forró csókkal, jókora szeretettel és egy szakajtó’ tepertős pogácsával látja el, hogy hiányt ne szenvedjen.
Apja,… puska helyett, egy kiélesített fejszét nyom az induló kezébe. – Vidd magaddal! … Még hasznát veheted!
A fiú elindul. Megy,…megy, közben ismerkedik a tájjal, a nagyvilággal. Egyszer csak a szél kegyetlen erővel fújni kezd, dacolni akar a bátorkodóval. A hó is, mely szitálni kezdett, mardossa a fiú arcát. Vág az, mint a jól megfent borotva, nyesi a férfi ember szakállát.
Gergő nagyon elfárad, nekidől egy fának, majd annak szélárnyékába guggolva előveszi tarisznyáját,… belé nyúl. Künn hideg van, de a tarisznya mélyén a pogácsát tüzesnek érzi, mert tudja;… édesanyja szívének minden melegét belé rejtette. Gondol egyet. – Tüzet rakok,… melegedek egy kicsit.
Kinéz egy fát. A kis baltával már-már suhintana, mikor megpillant egy madárfészket, melyből éppen ekkor szállott ki a tulajdonos. A madár, hangján kérleli. Madárhangon, sokan nem is értenék, de aki szereti az állatokat, az olvas abból. – Ne bántsd a fiatal fát!… Az öreg fák adnak annyi gallyat, hogy a vándor meg ne fagyjon.
– Jól van! … Apám is ezt mondaná, – dünnyög a fiú, száraz gallyat szed. A száraz ágak gyorsan lobbannak, s a tűz hamar meleget ad a gémberedő ujjaknak, …átjárja a testet, miként a szeretet tüze teszi.
Ahogy felengedett a fagyosságból, továbbindul. Az útján faszén-égetőkkel találkozik. Beáll dolgozni. A munkások szállást adnak neki s némi pénzmagot, melyet, ha az ember jól elültet, könyv is sarjadhat belőle, amitől a tudás gyarapodhat. Kemény a munka, de Gergő bírja erővel. Az édesanyja sütötte pogácsa az éhes szájaktól hamar elvásik, de aki megosztja embertársaival a falatot, segítséget várhat. A szénégetők nem potyaszájúak, később jut elemózsia a társnak, … így Gergőnek is.
Gergőt a megismerés kényszere innen is továbbhajtja. Illendőn búcsúzik el a szorgos emberektől. Ahogy körbenéz, látja, hogy már a fűz, a sombarka fesleni kezd. A természet éled, …tavaszodik. A fa odvából madár surran,… kezdődik a költés, néhol már a fészek alján színes tojások is lapulnak.
Gergő a testvérek között a legügyesebb gyerek, nem volt senki, aki versenyre kelhetett vele, ha fára kellett mászni. Egy pillanat s az odunál terem, …már-már nyúlna belé, …amikor a fa megrázza törzsét. Nyikorgó hangon szól, …figyelmeztet:
– A tojásokat ne, abból madarak lesznek! A madarak megvédenek engem a kártevőktől!
Gergő a kezére parancsol. – Megállj,… ha mondom!
– Ezért megjutalmaz a természet! – lelkendezik a fa, amikor észleli a testén, hogy Gergő lefelé kúszik.
Leér a földre, megpillantja, hogy a fa tövénél erdei szamóca piroslik. Elfogyasztja az illatozó gyümölcsöt, ettől nagy erőre kap. Madárdal kíséri hosszú útját. Egyszer csak elnémulnak a madarak. – Mi történt? – kérdi magától, felnéz az égre. Ott sűrű, sötét, fekete viharfelhők tornyosulnak. Megered az eső, tombol a szél, vihart küldött az ég. A madarak idejében figyelmeztettek a készülő viharra hallgatásukkal. A fák meg összehajtották koronájukat, hogy megvédjék a fiút, így menedékre lelt.
A vándor hazatér. Szíve hazahívta. A ház előtt édesanyját látja. Messziről,… mint egy sólyom madár, kitárt karokkal repül az anyai ölelésbe.
– Megjöttem édesanyám! …
– Nagyon hiányoztál,… fiam! Mutasd magad! … Emberesedtél, gyerekem! – forgatja, nézegeti az érkezőt.
Előkerül az erdész is,…meg a testvérek hada.
– Üdvözölve légy vándor! – … emígyen’ szól az erdész, s közben rátette fia vállára az idő vasfogától ráncosodó kezét. Gergő ekkor újra biztonságban érezte magát. – Aztán, … mit tanultál gyerek? – kérdezi az apa.
Amaz büszkén felel: – Sokat Apám! Megtanultam a természetet tisztelni, szeretni, s tudom, bármilyen messzire visz s végtelen az út, …a család visszavár.