Tóni bácsi, a bányász
Marsi Antal a nyugdíjas bányász. Hódol a „királyok szenvedélyének”, az érmegyűjtésnek, bélyeget gyűjt, közösségi emberként megosztja megszerzett ismereteit az érdeklődőkkel.
„Tóni bácsi” – ahogy sokan szólítják – az ötvenes évek elején gyerekként járt először látogatóban a Bakonyalján. Amikor elérkezett az idő, hogy valami értelmes, fizetős szakmát válasszon, vájártanulónak jelentkezett. Ezzel az elhatározással vált ajkai lakossá 1957-ben.
– Valójában nem is tudtam, mire vállalkoztam. Elbeszélésekből hallottam a bányászokról, arról is, mit jelent bányásznak lenni – mesélte Marsi Antal bányász a Városi Múzeumban, gyűjteményi kiállításának rendezése közben, Több ízben kihangsúlyozta, ő egy virtigli bányász, negyvenegy éven át földalatti munkával kereste a kenyerét. – … A feleségem is alkalmazottja volt a bányának, a bányalámpa akkumulátor töltőben dolgozott, ameddig élt az üzem.
– Alföldi gyerek vagyok, számomra érdekes, izgalmas volt ez a hegyes-dombos vidék, jó kereseti lehetőséggel kecsegtettek, ígértek éves tüzelő járandóságot, hosszúlejáratú hitellel lakást, s olyan jövőt, amire majd családot lehet alapítani. Vájár lettem. Bányász, mint megannyi társ, akik a Dunántúlra vándoroltak, hogy a bányákban, gyárakban munkára leljenek. Ajkacsingervölgy, Padrag, Várpalota, Nyirád, Halimba, Kislőd bányáit bejártam. Bányásznak lenni a gépesítések korában sem leányálom, nincs ablaka, nem nyílik abban muskátli virág, ahogy közhelyként szokták mondogatni. Az ércek jövesztésénél nem afféle ijedős emberek dolgoztak. Aki látott bányatámot roskadni, hallott fagerendát vészjóslón sikoltani, megtapasztalta legalább egyszer a leomló főte moraját, helyére emelt egy leszaladt tele csillét, ezek után másnap jelentkezett a falézon felvenni a munkát, annak ereiben igazi bányászvér csörgedezik. Szénbányászként kezdtem, vörös munkaruhás bauxitbányászként mentem nyugdíjba. A vájártanulók fekete egyenruháját nem szerettem, ám ahogy gyarapodtak a bányászéveim, megkedveltem az ünnepi viseletet. A bányászok nagy családjához tartozást jelenti, én ehhez a közösséghez tartozom, ezt büszkén hirdetem. A bányászok leleményes emberek, kicsit ácsok, lakatosok, geológusok, olyan mindenesek, de elsősorban a családért, a közösségért tenni akaró emberek. Vezetőségi tagja vagyok a Padragi Bányász Nyugdíjas Szakszervezetnek, a Padragi Bányász Hagyományőrző Körnek, egyéb köröknek, egyesületeknek. – Ennyi közösségi elfoglaltság mellett hogyan képes időt szakítani gyűjtögető szenvedélyének? A Családi Napon a Bányászati Múzeumban a bányászok életéről, hagyományairól tartott előadást, bemutatta, miként működik a karbidlámpa, mekkora a szívlapát. A Városi Múzeumban gyűjteményi kiállítást rendezett. Marsi Antal éremgyűjtőként hódol a királyok hobbijának, filatelista, ipartörténeti relikviák megmentője, kicsit színészkedik is, amatőr helytörténeti kutató, sorolni is sok.
– Amikor kezembe kerül egy szép érme, érem, bélyeg, munkaeszköz, késztetést érzek, hogy utánanézzek, ki volt a személy, mi volt a szerepe a tárgynak, miként működött a gép, vagy annak alkatrésze, miért történt egy esemény, minek emlékére adtak ki érmét, nyomtak bélyeget, mit írt róla a korabeli vagy napjaink sajtója? A gyűjteményemmel folyamatosan bővültek az ismereteim. Így jött össze az 1848/49-es forradalom és szabadságharc és következményeivel kapcsolatos gyűjteményi anyagom is. Mindent-gyűjtő lettem, örömömet lelem ebben a tevékenységben, abban is, ha másokat is érdekel, amit csinálok.
– Gyűjteményeihez már külön raktár, gyűjtő tér kell. Mit szól mindehhez Rózsika, a feleség, meg a család?
– Két gyermekünk van, egy fiú és egy lány, meg négy fiú unokánk. Mit szólnak? … Nem egyszer hallottam már tőlük: Te! … Egyszer még leszakad ez a polc!
Napjainkban Ajka város bányász hagyományőrző és társadalmi szervezetei és a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ „Emlékülést” szerveztek a Padragkúti Művelődési Házban, az ajkai bányászat kezdetének 150. és a Bányászati Múzeum létrehozásának 50. évfordulója alkalmával. Az ünnepi megemlékezés mottójaként ez szerepel:
„Bányáinkat visszavette a természet, legalább az emlékezete maradjon fenn.” –
Marsi Antal bányász és társai sokat tettek és tesznek ennek érdekében.