A Hegyesdi várnagy …-unokái?

 

Látkép a várhegyről

A múltról, jelen időkre

Öreg, vörös kő síremlék előtt állok. Állok e síremléknél, és emlékezem. Anyámra is, aki halottak napján ugyanígy tett itt,  …állt és emlékezett.

– Nyugodjatok békében, Trézsi néni! – mondta többes számban, majd néhány szál virágot helyezett a kicsinyke halomra, a síremlék tövéhez, melyet már megkoptatott az idő s a fogyatkozó emlékezet.

–  Kié ez a sír?  – kérdeztem egykor anyámtól.

– Övé is volt a ház, melyben lakunk, egy távoli rokon – mondta, majd lutheránusként, volt katolikus módján, keresztet vetett.

– Jó, …gondolhattam.  Nem egy rokon pihen itt az ó-temetőben! – ennyiben maradtunk.

 

Gyermek voltam, nem nagyon érdekelt mélyebben a múlt.

Telt, az idő, s én, az akkor még gyerek, az „Esti fényben” c. családtörténeti írásomhoz már kutatni kezdtem az emlékeket. Anyám rég meghalt. Gyerekeim megnőttek. Unokáim lettek. Mi lesz, ha tőlem is kérdezik: – Papa, miért teszel e síremlékhez virágot? – A szokás rabja lettem – mondjam? …vagy  azt  – nem tudom ki az a Vörös Eszter, akinek porai felett már én is emlékezem? Elkezdtem kutatni a család féltve őrzött iratai között. Az okmányok és gyerekkori emlékek nyomán feltárult a Lipót-közi ház (malomhely) múltja.  Ekkor vetődött fel először bennem a kérdés: – Vörös Terézia a hegyesdi várkapitány egyik, … -unokája volt? … ha, Eszter néni rokonai vagyunk, mint ahogy édesanyánk  állította,  akkor  talán magam is utóda vagyok a  Vörös Bándnak!??

Mert, … volt egy Vörös Paul ajkai nemes ember, annak meg egy András nevű fia, aki feleségül vette Pusztai Erzsébetet. Nekik Istennek kegyelméből, szeretetéből született három leányuk, Terézia, Eszter, Lídia, akiknek felmenői voltak: Vörös Bánd, és Vörös István, hegyesdi várnagyok!

Vörös Lídia, nem más, mint a dédanyám! Akár a mesében. Talán az is.

Meseként tárult fel a múlt, a történelem, családtörténet, településtörténet. Egy város, Ajka történetének néhány mozzanata, melybe mélyen bevésték nevüket az Ajkayak, Vörösök, Puzdorok,  Bollák, Tresztyánszkyak, Csabaiak, Takácsok, Kéryk, Némethek, Pintérek, Rósások, Zigány, Reé, Nirnsee családok, talán kicsit a Siposok is, akik Ajka település XIX.-XX. századi iparát formálták.

Az Ajkay nemzetségbeli Vörös-ági leszármazottakat megtaláljuk az 1780-as Ajka nemeseinek összeírásában (Vörös Pált, Vörös Jánost, Vörös Andrást és gyermekeit, összesen tizenkettőt, közöttük öt lányt). A hét fiúgyermek gondoskodott arról, hogy a Vörös név fennmaradjon.  Sokáig volt Ajkán Vörös malom, Vörös-köz (malomhely), amit József Attila utcára változtatott az idő, ez is eltűnt, a Torna-patak sem a régi, a Malom-köz is változott, még a hegyesdi várrom kövei, s a megkopott kőkeresztek az ajkai temetőben emlékeztetnek a hajdan vitézkedő lovagokra, molnárnékra, előbbiek a várnagyokra, és néhány régmúltat, történelmet idéző gondolat.

Károly Róbert és a kiskirályok

Az Árpád-háziak kihalása után több trónigénylő indult harcba a hatalomért. A trónkövetelők mind külföldi uralkodóházak képviselői voltak, a kihalt magyar uralkodó család távolabbi rokonai: a cseh Vencel, a bajor Ottó, az Anjou Károly Róbert. Az egymás ellen harcoló tartományurak abban egyetértettek, hogy nem hazai származású királyt emelnek trónra, arra gondolva, hogy a hazai erőviszonyokat nem ismerő uralkodóval a maguk kénye-kedve szerint elbánnak. Károly Róbert a délvidéki bárók és főpapok jelöltje volt a társadalmi csoportok átcsoportosítása folytán került ki a harcból győztesként, és emelkedett a hűbéri társadalmi rend megszilárdítójává. A tartományurakon aratott győzelem után Károly Róbert megnövelte s korszerűsí­tette a királyi váruradalmakat.  A tartományuraktól elkobzott országrésznyi birtokoknak csak a kisebb részét tartotta meg, a többit újra eladományozta, így a korábbi Csákok, Kőszegiek, Abák, Borsák helyébe a Lackfiak, Garaiak, Kanizsaiak, Vörösök léptek.”

Hegyesdnek hajdan büszke vára

Pál apát, 1240.-ben bejárta a Balaton felvidékét azzal, hogy a közeledni látszó tatár támadás ellen, védvonal kiépítésére megfelelő helyeket keressen. – „ Az  hát a megoldás! – kezdte jelentését. – Megfelelő helyeken, ahol a természet is menedéket kínál a tatár közeledtének hírére, látok várépítésre kiválóan alkalmas helyeket, kimagasló hegycsúcsokat, Symeg (Sümeg) és Tapolca szomszédságában kettőt is; Hegyesdet és a Csobáncot.”

Béla király 1242.-ben a tehetősebb családok részére területeket adományozott, ezen az Atyusz nemzetség elkezdte a Hegyesd várat építeni.

„A Hegyesd vár első, Vörös vonatkozásban fellelhető írásos említés, 1329-ből való, amikor Veszprémből jelentették Károly Róbert királynak, hogy az ajkai nemesek Bánd, hegyesdi várnagy „Comitis Bánd, Castellani uestri de Hygusd” ajkai birtokrészét visszaadták.

Egy, 1335. június, 26-i oklevélben, amely szerint Bánd mester Ajkay Jánossal és Sixtussal osztályos egyezségre lépett, már Vörös Bánd, „magistrum Bánd rufum, Castellanum Hegesd” néven szerepel.”

Vörös Bánd középnemes, a királyhoz hű, Hegyesd várának várnagya, ekkor kapta vissza, ősi ajkai, bakonyi birtokait, s nemesi rangra emelkedett.

A Hegyesd község határában magánosan emelkedő 281 m magas bazalthegy tetején állt egykor a kis területű, l m vastag falakkal épült, szabályos alaprajzú Hegyesd vára. Csigavonalban haladó szerpentinút vezetett fel a csúcson épült lakóépületekhez. Az út külső peremén kis alapterületű, véd-tornyokkal erősített fal húzó­dott, amelyet feltehetően több kaputorony szakított meg. A vár, helyzeténél fogva, csak gyalogság befogadására volt alkalmas, lovasság a falai között nem tartózkodott.

A Balaton-felvidékén portyázó törökök 1554.-ben jelentek meg először a vár alatt. 1561, április 17.-én el is foglalta Ez nagy riadalmat keltett a közeli várak várvédői körében. Ekkor a vár a Czobor család tulajdonában volt.

Hamza fehérvári bég, a budai basa egyetértésével úgy rendelkezett, hogy „Hegyesd várában 200 gyalogos, a vár alatti Hatos malom épületéből kialakított lovas erődítményben pedig 200 lovas tartózkodjon” A török hosszútávra rendezkedett be.

Gyulaffy László, Magyar Bálint és Salm Eck győri főkapitány csapatai kemény küzdelemben felszabadították a várat. A csata 1562.-ben március 31.-én kezdődött, április 12.-én fejeződött be. Pethő János hálás levélben köszönte meg Nádasdy nádornak, hogy a török kiűzetett;

Olvashatjuk többek között, Kiss Gábor- Unger Mátyás: Várak, várkastélyok, várhelyek Magyarországon, valamint Bodrossy Leó: A Balaton regénye c. könyvekben

 Vörösök, és  az Ajkayak

István király a magyarok uralkodója hálát mutatott azok iránt, akik segítettek leverni Koppányt és seregeit, a zalai és somogyi pogánylázadásokat. 1002.-ben a német Neile (Ajka), Ajka környékén I. Vörös Bánd-nak is ajándékozott (Bakony) királyi birtokaiból. A Vörösök itt találkoztak az Ajkay nemzetséggel.

Az Ajkay nemzetség tagjai, németországi lovagok lehettek, Ketila (Gizella királyné) alattvalói. A X. században kerültek az országba, a királynék városához, Veszprémhez tartozó, közeli birtokokra. Joggal nevezhetjük e két nemzetséget Ajka alapítóinak. A király bizalmasaiként, jelentősebb vagyonra, rangra tettek szert, amit a XIII.-XIV. század végéig megtartottak. Gazdagságukat mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy Ajkay Pál 1228-ban fiának, Ajkay Istvánnak özvegyét 200 hold földdel, két malomrésszel, tizennyolc szolgával, és hat szolgálóval elégítette ki.

 Vörös Bánd hegyesdi várnagy, Ajkay Pál fiai vonalához tartozó középnemes, nagy valószínűséggel, a fenti özvegyi végkielégítés, egyezség következményeként juthatott további ajkai területekhez. Az ősi birtok visszaadásával emelkedett középnemesség sorból, nemesi rangra.

A Vörös nemzetség tagjai közül nem egy, a király bírája, döntnöke, a királyi hatalom területi megtestesítője, ebből adódóan számos kellemetlen családi, vagyoni viszályban eljáró személy. (Tőlük sem állt messze a családi civakodás.) Mint az ilyen, és hasonló feladatot ellátóknak, számos kellemetlen feladat is jutott, például Vörös Salamonnak.

Amikor Köcski Sándor, későbbi országbíró, a király mellé állt, akkor Kőszegi János familárisát, Vörös Salamont küldte Köcski és sógora, Nádasdy László családja ellen. Nádasdy három szolgálójával együtt Gecse templomába menekült, amit Vörös Salamon felgyújtatott, a menekülők halálukat lelték.

A Vörösök néha a királlyal is szembeszálltak, miként Vörös Tamás csejtey várnagy tette.

Nagy Lajos király úgy hirdetett ítéletet, hogy mindig a feleség, Erzsébet egyetértésére hivatkozott. Az ilyenfajta, számukra szokatlan bíráskodási mód az udvari báróknak nem tetszett. Ezen, nemtetszésnek adtak hangot egy 1351-es törvény kihirdetése után, Olivér, királyi tárnokmester és bírótársai:

– Széchenyi Tamás, volt erdélyi vajda, Vörös Tamás, csejtey várnagy és újvári ispán, – Gergely csanádi püspök.

Vörös Bánd, és István királyaik, megelégedésére végezhette munkáját, hisz 1359-ben még mindig a Vörös leszármazottak birtokában volt a hegyesdi vár, ezt abból tudhatjuk, hogy Nagy Lajos király II. Vörös Bánd fiának, Istvánnak, hegyesdi várnagynak meghagyja; a keszthelyi királyi jobbágyokat a Vallus nevű erdő használatában ne háborgassa.

Vörös Bándnak az ajkai, bakonyi birtokain felül, a zalai Gelse, Orbonok, Lak, Börzönce, Bogyoszló települések is a hozzátartoztak.

II. Vörös Bánd rendezi ajkai birtokait

1329-ben királyi rendeletre visszakapta, az egykor, István király által I. Vörös Bándnak adományozott családi birtokokat, de nem egy tagban, hanem a többiekével vegyesen, azaz korabeli kifejezéssel „fűkötél”-ben (osztatlan közösben).

1335-ben II. Vörös Bánd és Sükösd  főesperes szétválasztatják ajkai területüket, melyet megelőzött egy határjárás, kijelölési aktus.

Az elkülönítő jelek a templomnál (az evangélikus templom) kezdődtek, és kelet felé haladtak. Az ezektől délre eső terület, II. Vörös Bándé lett, az északi pedig, Ajkay Sükösdé és IV. Ajkay Jánosé. Eme birtokviszony rendezés nyomán, Bánd mesternek valamennyi ajkai malom, és malomhely birtokába került.

Vörösök az ajkai régi temetőben

Az ajkai régi temetőben ma is megtalálhatók, a „Vörös lányok” síremlékei.

– Takács Istvánné, Vörös Eszter

– Pintér Dánielné, Vörös Sára

– Rósás Károlyné, Vörös Eszter

– ………… Vörös Judith

Tudott még, hogy Vörös Terézia  Kéry Sándornéként, Vörös Pál fiának  Andrásnak lánya; Vörös Lídia Sipos Jánosnéként lett eltemetve, számomra eddig ismeretlen helyen. Talán a mai templom dombon, avagy Dörgicse, Csékút, Padrag, Bódé , Amerika  (Kéry Sándorék kivándorlása )temetőiben.

Valahol a Torna partján

Gondolatok forrásokról, dűlőkről, malmokról, egy patakról, s a patak völgyében élő emberekről.

Szégyenlősen csordogál medrében a Torna patak vize. Most csupán aprócska csermely a messze völgyek ölén, könnyen átlábolható patakocska a város közepén. Egykor nagy és erős volt, s ha megcsurrant az ég, folyammá változott, elöntötte a rétet, mezőt, házakat. Áradat idején életet is oltott, de életteret biztosított a partján élő embereknek, mert malmok épültek rá, gyárak, a város is.

Források

Eleim mesélték, hogy a „felső-ajkai Csöpögős-dűlőben” található egy forrás, előtte hatalmas szikla van, s ha ezt elgördítenénk, elöntené a víz az egész völgyet.

A bányaművelő ember gondoskodott arról, hogy ez az állítás ne nyerjen bizonyítékot, így azonban mondaként maradt meg számomra, akár az egykori „Óriás” Somló-hegyi botladozása.

Az azonban igaz volt, hogy a hegyek, dombok oldalán, réteken számos bő hozamú forrás fakadt, ezek gyarapították a Torna-patak vízét, oltották az erre járó ember szomját.  Erre utal néhány dűlő-, területnév (pl. Csuhoskút, Jakab kút, Miklós kút, Börkös kút, Hollós kút Csöpögős, „Vadasássó” (Vadasása), Tóberek).

A Kun malom, emlékeim szerint, „alulcsapó” vízikerékkel üzemelt, kihasználva a hegyekből lezúduló víz sebesebb folyását, alább duzzasztó gátak gyűjtötték a vizet, hogy azt malomcsatornákba terelve hasznos munkára kényszerítsék.

Élet a Torna mentén

Ajka közigazgatási területét a XIX. században földbirtokosok uralták. Majorságokat alakítottak, puszták jöttek létre (pl. Gizella major, Pál major, Beréndi major, Lőrinte puszta, Csóta puszta, Széki puszta). Földjeiken zsellérek: napszámosok, kocsisok, juhászok, kanászok, cselédek, dolgoztak. A lakossági igényeknek megfelelően megjelentek a mesterséget űző, szolgáltatást nyújtó emberek is, akik szolgálták az uradalmat, később kiszolgálták a földművelőket, még később az ipari munkásságot is (molnárok, bognárok, takácsok, kovácsok, szíjjártók, kertészek, stb.).

A Torna völgyében élő emberek mosáshoz, tisztálkodáshoz is használták a Torna vízét. Még a negyvenes évek táján is lehetett ruhát öblögető asszonyokat látni a patak-parton. A földművesek a patakban mosták tisztára a kenderáztatás, – érlelés után a kenderkötegeket, itatták állataikat. Kertészetek létesültek a patak mentén (Puzdor, Nirnsee kertészet, Meszlényi kertészet), malmok épültek rá.  A Torna patak a téglagyártáshoz is biztosította a víztömeget, de számításba vették az erőmű és a timföldgyár építésénél is. A szén-, bauxitbányászat következtében jelentősen csökkent a patak vízhozama, a felszíni forrásvizek elapadtak. A patak mellékágaiba, a malomcsatornákba csupán esőzések következtében és hóolvadáskor került víz, így pangó vizek alakultak, az ágak feltöltődtek iszappal, vagy mesterségesen feltöltötték őket. Megszűntek a szigetek, grundok, ahol az akkori gyermekek gyerekkoruk legszebb nyarait töltötték. A Torna patak alkotta szigetek igazi gyerekparadicsomok voltak, közösséget teremtő képződmények, melyeket úgy védtek a környékbeli srácok, lányok, mint a Füvészkertet a Pál utcaiak.

Sajnos sem ők, sem az utódok nem voltak képesek egyetlen malmi létesítményt a jelenkor számára megmenteni. Mert volt idő, amikor azt tartották a város elöljárói, amit egy mozgalmi induló sugallt:

„ A múltat végképp eltörölni!”

Az iparfejlesztés következtében sorra eltűntek a malmok a „folyóról”, ma már csupán egy-két átépített lakóépület párdarab sárguló fénykép emlékeztet például arra; Volt egyszer egy Deák Ferenc (Horváth) utca. Benne, néhány ház,  s  egy darabka  történelem.

Kirándulás őseink földjéről az ősök földjére

 

Hegyesd főtere

Gyönyörű napra ébredt a városom. A Vörös-domb mögül felbukkanó Nap csillagokat hintett az evangélikus templom felújítás alatt álló tornyának rézbevonatára. Parkunk díszfái, cserjéi fehér, rózsaszínű ruhában pompáztak, mintha mennyegzőre készülődtek volna. Néhány álmos ember poroszkált a „Hideg” utcában. Vasárnap volt, pihent a nép, vagy útra kélt, mint ahogy én tettem, amikor őseink nyomába eredtem. Nem gyalog a „borutakon”, lóháton, ökrös szekéren indultam, hanem autóval, így azután, amíg az óra mutatója körbejárt, már ott lépkedtem Hegyesd falu utcáján, pontosabban, Hegyesdnek főterén. Még nem jártam itt. Jó gazda módjára fürkészett tekintetem. Takaros a falu – mondottam – rendezettek a porták.

Hegyesdi Magas-hegy

Jobbra tőlem kerekes kút, kicsinyke templomocska, s köröttem, amerre csak néztem hegyek, hegyek, hegyek, tanúi a múltnak, … tanúhegyek. Balról a várhegy magasodott, csúcsán a vár, Vörös Bánd várnagy várának romjai. Elmélázva álltam a téren, s régi időkre emlékeztem. Kérdezgettem magamban: – Milyen lehetett Herczeghék Annája? … Szép? Mosolygós? Bajor királynék kék szemű szőkéje, vagy szittya hunként ébenfekete? Hol vonulhatott Bándunk gyalogos hadával? Merre harcoltak Gyulaffy hős vitézei? – Majd hatszáz esztendő távlatából faggattam a tájat, miközben csodáltam a „Magas-hegy” süvegén őseink várának romjait, és lestem a kövek, a fák, virágok üzenetét. Már ismerősként szóltak hozzám a Vörösök, Peleskeiek, Prodaviziek, Herczeghek, Berényiek, Széchenyiek, Mezőlakyak, Sárkányok, Czoborok meséltek, Pajazit török várparancsnok, meg Gyulaffy, Magyar Bálint vitézei, akik megküzdöttek egymás ellen. Azok meséltek, akik más-más időben urai voltak a várnak, s egyszer-egyszer „meg is “hágták” az hegyet „.

– Gyönyörű a kilátás Hegyesdre! – állapíthatták meg akkor, állapítottam meg, amikor hozzájuk hasonlóan, hősiesen, nem szerpentin úton, mint azok tehették, hanem toronyiránt a tanösvényen, majd hetven éves fejjel felkapaszkodtam a csúcsra.

Igen. … Fenn álltam fenn a tetőn. Láttam, hogy az ősi váron nyomot hagyott az idő. A történelem vihara csupán egy-két romfalat hagyott. Büszke, s gazdag voltam itt a várhegyen a málladozó kövek között. Ezek a kövek gazdagítottak, s velük, a történelem.

Hol vár állott, most kőhalom

Már elmondhatom Vörös Bánd ajkai nemes születendő „unokáinak”, a mai „Ajkayaknak” is, a még talán hitetlenkedőknek; Megvannak Hegyesd várának romos falai, mert nem homokra, hanem sziklára építették őseink. Csobánc, Szentgyörgy-hegy, Gulács, Badacsony, Haláp hegye századokon át, állta útját a szeleknek, ma pedig vigyázza; Hegyesdnek, Monostorapátinak, szorgos népe.

 

Felhasznált forrás, irodalom

Kiss Gábor-Unger Mátyás: Várak, várkastélyok, várhelyek Magyarországon (1984.)

Bodrossy Leó: A Balaton regénye Budapest, Minerva (2002.)

Szabolcs Ottó: Magyarország története.Gondolat kiadó (1979.)

Dr. Bene László: Ajka történetének jellegzetességei

a XVII.- XVIII. században. Kézirat. (1980.)

Giay Frigyes: Város a Torna partján AJKA (1989.)

Juhász János – Szőke István Nagy Gábor –

Kovalovszky Miklós: Magyar értelmező kéziszótár (1975.)

Pesty Frigyes: Kéziratos helységnévtár

Bertényi Iván: A tizennegyedik század története.

Pannonica kiadó (2000.)

Herényi István:  Helytörténeti Lexikon 800.-1400.

Herényi István: Magyarország nyugati végvidéke 800.-1242. (1996.)

Kovacsics József- Ila Bálint: Veszprém Megyei Helytörténeti Lexikon II. Akadémiai kiadó (1988.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólás:

hozzászólás