Egy kis nosztalgia, a platánok árnyékában

Még emlékszem arra az időre, amikor a telepre  csupán néhány autótulajdonos kapott, szerzett behajtási engedélyt. Az utakat sorompók zárták el a gépjármű forgalom elöl.

A Kormányhivatal épülete előtti tér a hivatali időkben, rendezvények esetén megtelik gépjárművekkel oly mértékben, hogy gyalogosan is, csupán szlalomozással lehet közlekedni.

Ez az egykor vaskerítéssel körbevont terület előbb a gyár műszaki gazdasági vezetői, később a több műszakban dolgozó munkások pihenését, kikapcsolódását szolgálta: szabadtéri színpad, strandfürdő, tenisz-, röplabdapályák.

Az Újélet utcában, az egyik lakóépületből kialakított Szülőotthonban születtek a mai ötvenes éveiket taposó ajkai állampolgárok, akik most  nosztalgiával emlékeznek a telep régi, sudárnyárfás, szomorúfüzes, platánsoros arculatára.  Csodálták az idelátogatók, csodálhatják ma is,  akik végigsétálnak a platánfákkal övezett árnyas utakon, melyekből  még nyugalom árad,  de mára  hiányzik a csend.

A Úri Kaszinó , Kultúrotthon, Művelődési ház épület neve, rendeltetése is az idő múlásával folyvást változott,  az épület előtti, ma Ádám István park szökőkútjai is.

Az egyszer volt, színes fényekkel megvilágított gombás szökőkúton a télnek csendje honol

Mit érez, gondol az az anyuka, aki a parki padon üldögélve levegőzteti, lehet, hogy alvó kisgyermekét, és szinte mellette, gyermekétől néhány méterre felbúg,  kipufogógázt lövellve, a gépjármű motor? A város forgalmi rendjéért felelős szerveknek, a városvédő zöldeknek – a gyermekes családok védelmében – talán  érdemes lenne elgondolkodni.

Hozzászólás:

hozzászólás